Rejtett nemzeti érték

Nemzeti érték.

Ez a fogalom igen sajátos tulajdonságokkal bír. Lehet tényleges, és lehet politikai, attól függően, hogy az érdek hogy diktálja. Lehet nemzeti érték egy terület, egy különleges flóra és fauna, egy tárgy, egy viselkedési struktúra, csakúgy, ahogy egyetlen személy is. Nemzeti értéknek tekinthetjük a csikós-gulyás-puszta viszonylatot, a Nobel-díjas tudóst, vagy - ahogyan egy jeles nemzetgazdasági filozófusunk fogalmazta – azt a szárnyait próbálgató kivándorlót, aki a jobb élet reményében köt vándortarisznyát. Mert immáron kiderült, hogy a legnagyobb nemzeti értékünk a kalandozás. Ennek ugyan némileg ellentmondani látszik a Hét Vezér és Szent István törekvése, de az régen volt, spongyát rá. Új világ van, új a fogalom is.

Ezek szerint akkor vagyunk nemzetileg értékesek, ha merő kalandvágyból fogjuk a vándorbotot, nekilódulunk az Óperenciának és az üveghegyeknek, szerzünk magunknak egy jóféle angol asszonykát meg valami tapasztalatfélét, majd hazajövünk. Vagy nem. Mert a magyar szereti ugyan a tündérmeséket, de azért nem teljesen sültbolond. Persze vannak olyanok, akik ezt nem így gondolják, és merészen építenek az ostobaságra, mint például a fentebb említett nemzetgazdasági „szakember”, a nemzet jobbkeze, Matolcsy György. Mert merjünk nagyok lenni, és merjünk nagyot álmodni! Például arról, hogy ez az idiotizmusra, és politikai dilettantizmusra épített ex-lex állapot megmaradhat a végtelen időkig, avagy ahogy a mesékben szokás; - Boldogan élünk, míg meg nem halunk! Vagy pszichiátrián nem végezzük.

A szomorú csak az, hogy Matolcsy gondolatai nem saját kútfőből származnak. Számos szolgalelkű szellemi „tettestárs” segíti, mint például Hoffmann Rózsa, Rogán Antal, Lázár János, Varga Mihály, hogy csak pár nevet említsek hirtelenjében.

Persze jól tudjuk, hogy az igazi ötletgazdák nem ezek az emberek. Ők csak marionett bábúk, egy sötét játék mellékszereplői. Valójában az Orbán-Simicska-Kövér triumvirátus az igazi kútfő, s legfőképpen Orbán Viktor. Ő az igazi forrás, a politikai bölcsesség gazdagon buzogó patakja, a gazdasági hozzáértés sodró folyója, a nemzeti patriotizmus mindent beborító tengere, azaz egy rejtett nemzeti érték.

A gond csak az, hogy ez az érték olyan jól el van rejtve, hogy egyre kevesebben látják. Pedig ő tartja magát a Matolcsy-i elvekhez. Bejárja a világot, és közben szerencsét próbál. Akár a szegényember legkisebb fia. Külföldi feleséget ugyan nem, de rengeteg tapasztalatot gyűjt. Leginkább negatívot. Mintha meg lenne átkozva. Amin nem is lehet csodálkozni, hiszen az olyan frekventált helyek, mint Marokkó és Líbia, Egyiptom és Azerbajdzsán, Grúzia, Kína, vagy Vietnam nem éppen a magyar lehetőségek hazája. Amire Orbán még nem jött rá, a magyar lakosság viszont egyre inkább igen. Meg arra is, hogy Orbán „rejtett nemzeti értéke” immáron teljesen kimerül a görcsös hatalmi vágyban. Nincs nap, hogy valami egetverő ostobaság el ne hangozzék akár tőle személyesen, akár a kormány részéről. Az a kétségbeesett kapkodás meg egyenesen szánalomra méltó, amely a kormányzatot jellemzi, a törvények benyújtását, majd azok elfogadását illetően.

Az orbáni szép, új világ összeomlani látszik, és ezen sem a Simicska-birodalom, sem más pénzmogul nem fog tudni segíteni. Meglehet pont ők lesznek azok, akik még időben kihátrálnak mögüle. Ezzel Orbán Viktor nagyon is tisztában van. Meg azzal is, hogyha 2014-ben  (még az is lehet, hogy előbb) bukik, akkor soha többé nem lesz sem Fidesz, sem  KDNP. Nem csak nyolc évre, hanem örökre eltűnik a politikai süllyesztőben. A nemzet kitermeli a maga új vezetői rétegét, talán még sokaknak meg is bocsát, de Orbán Viktorra úgy fog emlékezni, mint aki nagyon szerette volna, ámde sohasem tudta átvinni a közéletbe „rejtett nemzeti értékét”. Csak azt a diktátorhajlamot, ami mindig is jellemezte.