Nem hiba, bűn!

Az utóbbi években az Orbán-kabinet számos diplomáciai fiaskót követett el, amelyek többsége a hatalmi arroganciának tudható be, de amiknek a következményeit valamennyien megszenvedjük. Ám most a magyar kormány elkövette regnálásának legnagyobb baklövését. Olyat tett, ami nem hiba, hanem egyenesen bűn



Gurgen Margaryan

Az Orbán-kormány kiadta Azerbajdzsánnak azt a Ramil Sahib Safarovot, aki 2004-ben Budapesten, a Zrinyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen egy baltával szabályosan lefejezte örmény katonatársát, Gurgen Margaryant. Safarovot akkor életfogytiglani börtönre ítélte a magyar bíróság.

Safarov személyét Orbán Viktor most arra használta fel, hogy előrébb mozdítsa a magyar-azeri gazdasági tárgyalásokat. Úgy is lehet mondani, hogy Orbán egy gyilkos személyét használja fel az úgynevezett „magasabb érdekek” érvényesítéséhez és nem nehéz kitalálni, hogy mik ezek a magasabb érdekek. Az olaj.

Baku nyilvánvalóan jópontként könyvelte el ezt a budapesti gesztust. Olyannyira, hogy Safarov hazatérte után azonnal nemzeti hősnek kijáró elnöki kegyelemben és előléptetésben részesült, megszegve ezzel azt a Magyarországnak tett azeri ígéretet is, hogy Safarov Azerbajdzsánban tölti le büntetésének további részét. Meglehet Orbán Viktort ez már a legkevésbé sem érdekli, csakhogy kiderült, hogy a bakui gáz és olajmezőkről induló vezetékek most kivételesen jókora nemzetközi botrányt szállítottak. Örményország azonnal megszakította diplomáciai kapcsolatait a magyarokkal, s mondhatni jogosan. Az Egyesült Államok magyarázatot követel Budapesttől, s ezt is jogosan, hiszen ők még nagyon is jól emlékeznek a PanAm óriásgépe elleni merényletre Lockerbie felett, s arra az angol lépésre, amikor kiadták Líbiának a már súlyos rákbeteg merénylőt, akit szintén nemzeti hősként ünnepelt a Kadhafi-rezsim. Ott is felmerült a gyanú, hogy a háttérben olajérdekek mozgatják a szálakat.

Magyar vonatkozásban most kísérteties a hasonlóság. Viszont az a hatalmas különbség, hogy ez a lépés, és a következményként egyre magasabb hullámokat csapó nemzetközi tiltakozás nem egy angol, vagy amerikai gazdasági érdekérvényesítéssel kerül szembe, hanem egy jóval nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot elviselni kénytelen kis országgal, mint amilyen Magyarország.

Ezek után értelmetlen mindenféle kormányközlemény, erőltettet magyarázat, hivatkozás a különböző nemzetközi jogi szerződésekre. A helyzet nem lehet sem nemzetközi jogi, sem erkölcsi értelemben rendezett, mint ahogy azt Selmeczi Gabriellán keresztül a kormánykommunikáció suggallná. Példa erre, hogy Örményországot abszolút nem hatja meg a különféle demokratikus magyar szervezetek és képviselőik tiltakozása és bocsánatkérése. „Sorry!” olvasható az interneten és egyéb tiltakozó felhívásokon, de Örményország csak legyint. És ismerve az örményeket és a karabah-i eseményeket, még jó, ha csak legyintenek. A TEK most megismerkedhet az olyan fogalmakkal és helyzetekkel, mint amelyeket például az USA-ban alkalmazott „defcon 3” takar.

Egy ilyen botrány hatására jobb demokráciákban azonnal lemond a kormány. Persze jól tudjuk, hogy Magyarország már rég nem tartozik a jobb demokráciák közé, sőt.

Orbán most lépet át egy olyan határt, ahonnan már nincs visszaút. Világosan kirajzolódott mindenki számára, hogy mit is jelentenek az „orbáni magasabb érdekek”. Azt, hogy a számukra legkevésbé sem fontos Magyarország külföldi megítélése, a legkevésbé sem fontos a nemzet biztonsága, ha magán-üzletről van szó. Pedig ez a folyamat a MOL kontra Szurgutnyeftyegaz utáni, többszáz-milliárdos kárt okozó bomba állami üzlet után, már látnivaló volt. Orbán most egy közönséges gyilkosért adta el nem csak a maga, hanem az ország becsületét. Ez az igazi hazaárulás.