Mármint a kormányhoz és a kormányfőhöz. Ezt találta mondani Martonyi János külügyminiszter. És én messzemenően értékelem is az őszinteségét.
Mert a lojalitás fontos! Úgy is mondhatnám szükségszerű lételeme minden hatalomnak, de legfőképpen diktátumnak.
A lojalitás egy elsődleges tulajdonság, megelőzve szinte mindent. Szakértelmet, önkritikát, önbecsülést. Mert aki nem lojális… az másra is képes. Feltárhatja a hibákat, tévedéseket és eltévelyedéseket, kritizál, értékel, felszínre hoz rejtett hajlamokat és hajlandóságokat, netán aljasságokat. S mert aki híján van a lojalitásnak, illetve nem teng benne túl a lojalitás, az mer nemet is mondani.
A lojalitás fontos! Nem csak azért, hogy tisztán tartson ülőszerveket, hanem mert segít az önmegvalósításban, a feljebbkapaszkodásban a kis hatalmi piramis oldalán. Ergo újabb lojalitást szül. És ez így van, amióta világ a világ.
A lojalitás egység és érdek. Egységnyi érdek. Ez lehet kicsi és nagy egyaránt. Lehet az egészen kis egységtől a tágabb értelembe vett világhatalmi törekvésekig. Lojális a családtag a családhoz, beosztott a főnökhöz, maffiózó a keresztapához, alattvaló a királyhoz, vagy alávaló a kiskirályhoz. De mindig úgymond alulról felfelé hat és sohasem fordítva.
A lojalitás fegyver. Kétélű fegyver. Mert úgyanúgy árt, mint ahogy használ. Lehet hasznos, más szóval védőfegyver, de alkalmas a támadásra is. A baj a túlzott lojalitással van.
A túlzott lojalitás elvakít, eltompít, vagy egyszerűen csak megmozgatja a reális érzékelés szilárd talaját. És ez veszélyes úgy a túlzott lojalitást elváró számára, mint az azt gyakorlóra. Történelmi tény, hogy a túlzott lojalitás számos tragédiához vezetett Brutustól Berijáig, az egyszerű tőrtől a körmönfont pokolgépig.
Aki a lojalitást gyakorolja az előbb csak önállóságát veszti, ami lehet akár hasznos közösségi érdek is. Ám a túlzott lojalitást gyakorló nem áll meg itt. Az önállóságvesztésből következően előbb elveszítheti önértékelését, később a becsületét is. A túlzott lojalitást elváró pedig egy szigorú sorrend alapján előbb a realitását, majd legtöbbször a józan ítélőképességét, vagy az életét. Attól függően hol foglal helyet a hatalmi piramisban.
Törvényszerű, hogy minél magasabb a hatalmi piramis, annál labilisabb lesz, ugyanis a lojalitás annál inkább veszít őszinteségéből, támasztóerejéből. Kialakul az úgynevezett hamis lojalitás. Jól álcázottan, talmi orca mögé rejtve. Az ál-lojalitás pedig már olyasvalami, ami az ármányból fakad, s nem meggyőződésből, s aminek egyenes következménye az egység tragédiája. Lehet ez csupán „csak” egy hagyatéki per, de vezethet akár forradalomhoz, háborúhoz, világégéshez is.
A lojalitás egy sajátos emberi tulajdonság, ami igen nehezen kontrollálható. Folyó, ami számos gát közé van szorítva. Leginkább a józan ész gátjai közé, ami rendkívül sérülékeny. A demokrácia az, amely ezt a gátat karban tartja, ami eltömi a réseket, s teszi lehetővé, hogy a lojalitás folyója hasznos és éltető legyen, ne pedig ellenőrizhetetlenül dúljon és romboljon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése